Artist
László Csízi
Dobos.
1989-ben született Szlovákiában. Egy szlovákiai kisvárosban, Tornalján végezte alapfokú zenei tanulmányait klasszikus zongora szakon. A dobolás ekkor még csak hobbi volt. 2005 őszétől következett a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, ahol egy év klasszikus zongorázás után tanszakot váltva, jazzdob szakon folytatta tanulmányait. Első tanára Kacsenyák Gábor…
Current programs
No program is currently running.
Dobos.
1989-ben született Szlovákiában. Egy szlovákiai kisvárosban, Tornalján végezte alapfokú zenei tanulmányait klasszikus zongora szakon. A dobolás ekkor még csak hobbi volt. 2005 őszétől következett a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, ahol egy év klasszikus zongorázás után tanszakot váltva, jazzdob szakon folytatta tanulmányait. Első tanára Kacsenyák Gábor volt. 2007-től magánórákat vett Nesztor Ivántól is. 2008 júliusában a Balatonfüredi Jazz Fesztiválon I. helyezést ért el a Molnár Sándor Quintet tagjaként.
2009-ben, érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékére, ahol 2012-ben végzett. Tanárai Berdisz Tamás és Jeszenszky György voltak. Az egyetemi évek alatt felléphetett többek között László Attila zenekarával, Szakcsi Lakatos Bélával, a Budapest Jazz Orchestrával és a Miskolci Szimfonikus Zenekarral.
2010-ben és 2011-ben a dél-koreai Keimyung University által működtetett Dongszan Alapítvány ösztöndíjasa volt.
2011-ben, a Hybrid Trio tagjaként fellépett az Athéni Jazzfesztiválon, valamint a nemzetközi World Liszt Day program keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által delegált zenekar tagjaként vett részt a Bayreuth-i Zenei Fesztiválon. Szintén 2011-ben I. helyezést (Meleg Tamás Quintet) és II. helyezést (Ülkei–Pecze Quintet) ért el a Magyar Jazz Szövetség által rendezett jazzcombo-versenyen.
2012-ben a László Attila vezette Senior Big Band dobosaként lépett fel a Művészetek Palotájában, amelyen a sztárvendég Miroslav Vitous volt. 2012 februárjában a Magyar Rádió által rendezett Jávori Vilmos Jazzdob Tehetségkutató Versenyen II. helyezett és különdíjas lett. Szintén ebben az évben csatlakozik Subicz Gábor (The Subtones) és Lantos Zoltán (Lantos Zoltán Opensource) zenekaraihoz.
2011 októberében, Fekete-Kovács Kornél meghívására lett a Modern Art Orchestra tagja.
AVL-ÉRDI JAZZ FESZTIVÁL - Dresch Quartet
Általános 2- dob
Dresch Quartet
Budapest Music Center- dob / drums
Jazzy Live: Gyémánt Bálint Trio, vendég: Subicz Gábor
Budapest Music Center- Dobos
MAO - Legendás Albumok / Duke Ellington & John Coltrane
Budapest Music Center- dob / drums
MAO Legendás Albumok - Bill Evans: Waltz for Debby
Budapest Music Center- dob / drums
MAO Legendás Albumok - Frank Rosolino & Conte Candoli: Conversation
Budapest Music Center- dob / drums
MAO Legendás Albumok - Herbie Hancock: V.S.O.P. Live Under the Sky
Budapest Music Center- dob / drums
MAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something Else
Budapest Music Center- dob / drums
MAO – Legendás albumok / Herbie Hancock: Takin’ Off
Budapest Music Center- dob
Mozart X Jazz - Semmi komoly a Tálas Áron Trióval - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- dob
Stankiewicz – Fekete-Kovács Quintet: Letters from Chopin to Bartók (PL/HU)
Budapest Music Center- dob / drums
Subtones
Budapest Music Center- dob / drums
Subtones lemezbemutató koncert
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- dob
Tálas Áron Trió
Budapest Music Center- dob / drums
Tálas Áron Trio & Palya Bea & Szalóki Ági
Veszprémi Programiroda Kft.- dob
Tálas Áron Trió: New Questions, Old Answers – BMC Records Lemezbemutató
Budapest Music Center- dob / drums
Tony Lakatos – Fabio Miano Quartet (DE/HU)
Budapest Music Center- dob / drums
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.