Artist
Éva Duda
Táncművész, koreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője.
A Táncművészeti Egyetem koreográfus szakán végzett Budapesten, később a Marosvásárhelyi Egyetem rendező szakán folytatta tanulmányait. 23 évesen kezdte az alkotói pályát, önálló tánc előadások létrehozásával és zenés színházi előadások koreográfusaként. Néhány év szabadúszás során dolgozott több együttessel,…
Current programs
Bécs - Budapest újévi koncert a Danubia Zenekarral
Erkel SzínházA Danubia Zenekar újévi produkciójával a pompás bécsi újévi koncertek hangulatát varázsolja Budapestre megidézve a 19. századi–századfordulós bálok, operett-előadások,…
Táncművész, koreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője.
A Táncművészeti Egyetem koreográfus szakán végzett Budapesten, később a Marosvásárhelyi Egyetem rendező szakán folytatta tanulmányait. 23 évesen kezdte az alkotói pályát, önálló tánc előadások létrehozásával és zenés színházi előadások koreográfusaként. Néhány év szabadúszás során dolgozott több együttessel, főként a Közép-Európa Táncszínház számára készített produkciókat. Önálló együttesét 2009-ben hozta létre Eva Duda Dance Company néven, melynek első, Lunatika című előadása Lábán Rudolf Díjat kapott. Több meghatározó előadása közül a Faun, az Overdose, a Virtus, és a kultikus festőnő életéből készített Frida a legismertebbek. Számos műfajban alkot, és a kortárs művek létrehozása mellett különféle zenés produkciók, mozgásszínházi előadások, valamint grandiózus operák, musicalek, filmek koreográfusa is. A Magyarországon bemutatott eddigi két Walt Disney előadás: a Szépség és Szörnyeteg, és a Notre Dame-i toronyőr is az ő nevéhez fűződik, továbbá a legendás Presgurvic-féle musical, a Rómeó és Júlia. Budapest vezető színházainak jelentős részében dolgozott: a Budapesti Operettszínház zenés előadásainak gyakori vendégművésze, de közreműködött a Vígszínház, Pesti Színház, Katona József Színház produkcióiban is, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszabású előadásainak visszatérő alkotója, ahol több mint 10 produkciót készített. Vendégtanár több művészeti iskolában külföldön és belföldön egyaránt, a Budapesti Színművészeti Egyetemen és a Táncművészeti Egyetemen is, jelenleg a Magyar Koreográfusok Társaságának elnökségi tagja.
Díjai:
Fülöp Viktor Ösztöndíj (2001)
Veszprémi Táncfesztivál, koreográfusi díj (Bolyongó) (2004)
Imre Zoltán Díj (2005)
7. Szóló Tánc Fesztivál zsűri-és közönségdíj (Take it Easy) (2006)
Fringe Fesztivál – Szakmai Különdíj (Trans) (2006)
Veszprém Tánc Fesztivál, Közönségdíj (Tudattalan) – Szegedi Kortárs Balett (2008)
Harangozó Gyula-díj (2009)
Lábán Rudolf díj - Lunatika - az évad legjobb előadása (2010)
Évad Legjobb Alkotója - Magyar Táncművészek Szövetsége kitüntetése (2010)
Honthy-díj - 2017/2018 -as színházi évad legjobb alkotója - Budapesti Operettszínház díja (2018)
2021 33 változat Haydn-koponyára - koreográfus (Bemutató 2021. október 1.)
2021 Ramazuri - rendező (Bemutató 2021. június 5.)
2021 33 álom - koreográfus (Bemutató 2021. október 1.)
2020 10 éves a Duda Éva Társulat: MIRROR - rendező (Bemutató 2020. március 9.)
2017 Tabu kollekció - koreográfus
2017 Frida - rendező
2016 Movein Mission: Virtus - rendező (Bemutató 2016. december 6.)
2016 EZREK OPERÁJA - Georges Bizet: Carmen (I-II-III-IV. felvonás - koreográfus
2016 Movein Mission: Dupla est - rendező (Bemutató 2016. április 1.)
2015 Lear - előadó Bemutató 2015. április 17.)
2015 Tévedések vígjátéka - mozgás (Bemutató 2015. július 31.)
2015 Koldusopera - koreográfus (Bemutató 2015. március 14.)
2014 Simeon - művészeti vezető (Bemutató 2014. március 21.)
2014 FLASHBACK - Egy kiállítás képei - koreográfus (Bemutató 2014. április 23.)
2014 Rigoletto - koreográfus (Bemutató 2014. november 28.)
2013 Elfújta a szél - koreográfus (Bemutató 2013. július 26.)
2013 LOVE'n Go - koncepció (Bemutató 2013. február 5.)
2013 Virtus - koreográfus (Bemutató 2013. április 5.)
2012 A lovakat lelövik, ugye? - koreográfus
2012 Pinokkió - mozgás (Bemutató 2012. október 19.)
2012 Daradar! - művészeti vezető
2012 Radar! - koncepció (Bemutató 2012. december 21.)
2012 AFTER - koreográfus (Bemutató 2012. május 11.)
2012 FLESH-dance - koncepció (Bemutató 2012. június 1.)
2011 Credo - alkotó (Bemutató 2011. április 26.)
2011 Movein' koncepció
2011 Stopposok - koreográfus (Bemutató 2011. február 1.)
2011 Lohengrin - koreográfus (Bemutató 2011. június 9.)
2011 Rómeó és Júlia - mozgás (Bemutató 2011. április 4.)
2011 Rumble - koreográfus (Bemutató 2011. május 13.)
2011 Tom Jones - koreográfus (Bemutató 2011. március 5.)
2011 RetourAuNoir - művészeti vezető (Bemutató 2011. október 21.)
2011 Operett Gála - Ez Hungarikum - koreográfus
2010 Faun - koreográfus (Bemutató 2010. április 24.)
2010 Stop N Go - koreográfus
2010 Overdose - koreográfus (Bemutató 2010. december 10.)
2010 Labirintus - koreográfus (Bemutató 2010. december 10.)
2010 Hegedűs a háztetőn - koreográfus (Bemutató 2010. március 12.)
2010 Carmen - koreográfus (Bemutató 2010. július 30.)
2009 Lunatika - koreográfus (Bemutató 2009. november 13.)
2009 CARNEVAL - koreográfus (Bemutató 2009. május 19.)
2009 Szép nyári nap - koreográfus (Bemutató 2009. július 15.)
2009 Mindhalálig musical - koreográfus
2009 A nő vágya - koreográfus (Bemutató 2009. október 3.)
2008 Szentivánéji álom - koreográfus
2008 Plain - koreográfus (Bemutató 2008. május 17.)
2008 A tudattalan - A Zöld Szalon/Semmi és soha - koreográfus (Bemutató 2008. február 29.)
2007 Veszedelmes viszonyok - mozgás (Bemutató 2007. április 27.)
2007 Marica grófnő - koreográfus (Bemutató 2007. július 21.)
2007 Az Ismeretlen - koreográfus (Bemutató 2007. december 7.)
2007 Aréna - koreográfus (Bemutató 2007. április 14.)
2006 Trans - Premier - közreműködő
2006 Mindenhol jó, de legjobb a paradicsomban - táncos
2006 TRANS - koreográfus (Bemutató 2006. szeptember 30.)
2006 'Inverz' - koreográfus (Bemutató 2006. szeptember 30.)
2006 West Side Story - koreográfus (Bemutató 2006. december 29.)
2006 Szívből szeretni - Valentin-napi musicalgála - koreográfus (Bemutató 2006. február 5.)
2006 Chicago - koreográfus (Bemutató 2006. április 21.)
2006 Rudolf - koreográfus (Bemutató 2006. május 26.)
2006 7. Szóló Tánc és 5. Duó Tánc Nemzetközi Fesztivál gálája - koreográfus
2006 Bánk bán - koreográfus (Bemutató 2006. augusztus 18.)
2005 A vörös bestia - koreográfus (Bemutató 2005. szeptember 30.)
2005 Húsba tépve - koreográfus (Bemutató 2005. január 10.)
2005 Turandot - mozgás (Bemutató 2005. november 5.)
2005 Púder - koreográfus (Bemutató 2005. január 14.)
2005 Bolyongó - koreográfus (Bemutató 2005. január 10.)
2004 Rómeó és Júlia - koreográfus (Bemutató 2004. január 23.)
2004 A csókos asszony - koreográfus (Bemutató 2004. október 8.)
2004 Helló! Igen?! (Hello Again!) - koreográfus (Bemutató 2004. április 30.)
2004 Hoppá Orfeum - színész (Bemutató 2004. február 20.)
2004 Kínos - táncos (Bemutató 2004. október 22.)
2004 Őrült nők ketrece - koreográfus (Bemutató 2004. április 16.)
2004 Hoppá - koreográfus (Bemutató 2004. február 20.)
2004 Pólusok - Duda Éva és Fehér Ferenc - koreográfiai estje koreográfus
2003 Acharnaebeliek - színész (Bemutató 2003. május 30.)
2003 A bolyongó - koreográfus (Bemutató 2003. május 16.)
2003 giselle@csabai.mpeg.hu - táncos (Bemutató 2003. november 28.)
2003 A fekete macska - táncos (Bemutató 2003. március 27.9
2002 They're Playing Our Song - koreográfus (Bemutató 2002. szeptember 27.)
2002 Kaspar - tánc (Bemutató 2002. szeptember 27.)
2002 Kabaré - koreográfus (Bemutató 2002. december 14.)
2002 XY - koreográfia és tánc (Bemutató 2002. március 19.)
2002 Óz, a nagy varázsló - koreográfus (Bemutató 2002. február 23.)
2002 Ping-Szving - Eszenyi Enikő estje - tánc (Bemutató 2002. január 5.)
2002 /Verziók - táncos Bemutató 2002. december 6.)
2001 A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak - koreográfus-asszisztens (Bemutató 2001. december 1.)
West Side Story - koreográfus-munkatárs (Bemutató 2000. október 1.)
A Szépség és a Szörnyeteg - koreográfus
Blurry - művészeti vezető
Prizma - rendező
Wonderland - koreográfus
Utópia - rendező
33 ÁLOM
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Choreography
33 változat Haydn-koponyára
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Choreography
A hetvenkedő katona
Vígszínház Nonprofit Kft.- Choreography
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.- Choreography
A SOHARÓZA bemutatja: HALAS Dóra – NAGY Fruzsina: Tabu kollekció
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Choreography
A Szépség és a Szörnyeteg
Budapesti Operettszínház- Choreography
Aréna
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Choreography
AZ ÉLET MOZGÁS - KEPES ANDRÁS és DUDA ÉVA
Klebelsberg Kultúrkúria- Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője.
BEMUTATÓ - RAMAZURI • Duda Éva Társulat
Nemzeti Táncszínház- Rendező – Koreográfus, Díszlet
BEMUTATÓ CREDO / F2
Nemzeti Táncszínház- Stage set
BEMUTATÓ FLASHBACK – Egy kiállítás képei
Nemzeti Táncszínház- Choreography
Brass Cirkusz, RAMAZURI
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Harangozó Gyula-díjas magyar táncművész, koreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője.
Duda Éva Társulat
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Choreography
Duda Éva Társulat és a Közép-Európa Táncszínház: Movein' - improvizációs tánc-sorozat 3.
MU Színház- Koncepció
Duda Éva Társulat/Movein Mission: RADAR No.3.
MU Színház- Koncepció
Duda Éva Társulat/Movein Mission: Virtus
MU Színház- Koreográfus-rendező
Duda Éva Társulat: After
MU Színház- Látvány
Duda Éva Társulat: Flesh-Dance
MU Színház- Koncepció
Duda Éva Társulat: Frida, az élet múzsája
Győri Nemzeti Színház- Rendező-koreográfus
DUDA ÉVA TÁRSULAT: GOLDEN SECTION / I SHALL BE FREE
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Művészeti vezető
Duda Éva Társulat: Lunatika
MU Színház- Choreography
DUDA ÉVA TÁRSULAT: MIRROR
Klebelsberg Kultúrkúria- Táncművész, koreográfus, rendező, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője.
Duda Éva Társulat: Múzsák – bemutató
Eötvös10 Művelődési Ház- Rendező, koreográfus
Duda Éva Társulat: RADAR-est
MU Színház- Actor/Actress
Duda Éva Társulat: RAMAZURI
Hírös Agóra- Rendező - koreográfus, díszlet
Duda Éva Társulat: RETOURAUNOIR
MU Színház- Művészeti vezető
Duda Éva Társulat: Rumble
MU Színház- Koreográfia, díszlet
Duda Éva Társulat: Rumble - Maszkulin monológok
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Choreography
Duda Éva Társulat: Simeon
MU Színház- Művészeti vezető
Duda Éva Társulat: Stop'n'Go
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Choreography
Duda Éva Társulat:LOVE'n Go!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Rendező-koreográfus
Duda Éva Társulat:Ramazuri-special edition
Fővárosi Nagycirkusz- Rendező - Koreográfus, Díszlet
Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ- Mozgás
Faun - Duda Éva Társulat
Bethlen Téri Színház- Choreography
Flashback – Egy kiállítás képei
Nemzeti Táncszínház- Látvány
FRIDA - musical két részben - A Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat előadása
Kölcsey Központ- Rendező-koreográfus
Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat
Kultúrbrigád- Koreográfus, rendező
FRIDA, az élet múzsája
Városmajori Szabadtéri Színpad- Rendező-koreográfus, díszlet
Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Choreography
Hamlet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tánc
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.- A vígszínházi előadás koreográfusa
IZP táncestek reg.: Follia & Hepp
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Mentor - Follia
IZP tánestek reg:The second sex | EXIsT
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Mentor - The second sex
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Choreography
Koldusopera
Vígszínház Nonprofit Kft.- Choreography
Lavina
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Mozgás
Lavina
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Mozgás
Lear
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Előadó
LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Actor/Actress
LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur-BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Actor/Actress
MIRROR • Duda Éva Társulat
Nemzeti Táncszínház- Rendező-koreográfus
Operett Gála
Budapesti Operettszínház- Choreography
Pinokkió
Pécsi Nemzeti Színház- Mozgás
Prizma: Duda Éva Társulat (HUN)
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Fénytervezés, koncepció, rendezés
Ramazuri
Gyulai Várszínház- Rendező-koreográfus, díszlet
RAMAZURI – a Duda Éva Társulat előadása
Klebelsberg Kultúrkúria- Rendező - koreográfus, díszlet
RAMAZURI • Duda Éva Társulat
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező – Koreográfus
Richard Wagner: Lohengrin
Müpa- Choreography
Rigoletto
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Choreography
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház- Choreography
Rómeó és Júlia
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Choreography
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház.- Choreography
Rómeó és Júlia
Vígszínház Nonprofit Kft.- Mozgás
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház- Choreography
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház- Choreography
Rómeó és Júlia - színmű
Vígszínház- Choreography
Ruben Östlund–Tim Price: LAVINA
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Mozgás
Soharóza - Halas Dóra - Nagy Fruzsina: Tabu kollekció
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Choreography
Stop 'n' Go
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Choreography
SZABAD A TÁNC! - A Duda Éva Társulat gálaestje
Vígszínház Nonprofit Kft.- Harangozó Gyula- és Honthy-díjas, az Évad Legjobb Alkotója – Magyar Táncművészek Szövetsége kitüntetéssel rendelkező koreográfus-rendező, táncművész, a Duda Éva Társulat alapítója, művészeti vezetője.
Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház.- Choreography
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Choreography
Szép nyári nap
Budapesti Operettszínház.- Choreography
Szép nyári nap
Budapesti Operettszínház- Choreography
Szép nyári nap - musical
Budapesti Operettszínház- Choreography
Táncmaraton 2011
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Actor/Actress
Tom Jones
Vígszínház- Choreography
Virtus - Duda Éva társulat
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Other
X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)
Budapesti Operettszínház- Choreography
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Choreography
ZÖME FESZT: WONDERLAND - Duda Éva Társulat
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Rendező-koreográfus
zzA Notre Dame-i toronyőr
Budapesti Operettszínház- Choreography
zzCAROUSEL – Liliom
Budapesti Operettszínház- Choreography
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház- Choreography
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.