művész

Tóth András
Színész.
A győri Czuczor Gergely Gimnáziumban érettségizett, mellette a Keleti István Művészeti Iskolában volt stúdiós. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, ahova az egyetem befejezése után le is…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész.
A győri Czuczor Gergely Gimnáziumban érettségizett, mellette a Keleti István Művészeti Iskolában volt stúdiós. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, ahova az egyetem befejezése után le is szerződött.
2017-től a Vígszínház társulatának tagja.
Szerepeiből:
A nagy Gatsby: Chester McKee
Bíborsziget: ZÜMI jurtaőr
A Pál utcai fiúk: KOLNAY
Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est): Előadja
Kinek az ég alatt már senkije sincsen: Beczkes Józsi /Kemény Zsigmond
Liliom: Kádár István/Detektív
Lóvátett lovagok: Pille, Armado apródja
Baal: 6. Úr; 2. Polgár; Lapigazgató
A félkegyelmű: Kolja
Háború és béke: Továbbá
A padlás: LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem

A félkegyelmű
Vígszínház Nonprofit Kft.- Kolja

Amphitryon - Sipos Balázs rendezővizsgája
SZFE- Hadvezérek, istenek, háznép

Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész

Athéni Timon
SZFE- Színész

Baal
Vígszínház Nonprofit Kft.- 6. Úr; 2. Polgár; Lapigazgató

Bíborsziget
Vígszínház Nonprofit Kft.- ZÜMI jurtaőr

Csengey Dénes-Cseh Tamás: Mélyrepülés
Új Alkotóműhely Egyesület- Játssza

Cyber Cyrano
Vörösmarty Színház- Rendező

Diótörő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész

Diótörő
SZFE- Színész

Epic Theatre Company - Bánk bán
Eötvös10 Művelődési Ház- Biberach

F.A.R.M. 11 - Rögtönzőszínház
RS9 Színház- Színész

Frontátvonulás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész

Frontátvonulás - Cseh Tamás est
SZFE- Színész
Háború és béke
Vígszínház Nonprofit Kft.- Közreműködik

Hamlet
SZFE- Színész

Hamlet-Budapest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Játssza

Három Nővér Gyakorlatok
SZFE- Színész

improEST
RS9 Színház- Színész

Istenítélet
Vígszínház Nonprofit Kft.- Nép

Karnyóné
SZFE- Lázár – boltossegéd

Liliom
Vígszínház Nonprofit Kft.- Kádár István/Detektív

Mirad, egy fiú Boszniából
Ferencvárosi Pinceszínház- MIRAD BALIC

MIRAD, EGY FIÚ BOSZNIÁBÓL (16+)
Csiky Gergely Színház- MIRAD BALIC

Miskolci Nemzeti Színház: Parasztopera
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Fiú

Parasztopera
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Fiú

Robin Hood
Pécsi Nemzeti Színház- Kevin, vadász

Robin Hood
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kevin, vadász

Szentivánéji álom
Vígszínház Nonprofit Kft.- Egy illuminált úr, Thiszbé szerepében

Túlélők - Variációk az ébredésre
Új Alkotóműhely Egyesület- Színész

Vérnász
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Hold

Vérnász
SZFE- A Hold

Vízkereszt, vagy amit akartok
Vígszínház Nonprofit Kft.- Fábián, Olivia szolgája

VSZF 2015. (Miskolc) Az eltört korsó
Thália Színház- Walter szolgája

W. Shakespeare: Athéni Timon
Gyulai Várszínház- Színész

Weöres Sándor: Vers szimfóniák
Új Alkotóműhely Egyesület- Színész

Weöres szimfóniák
RS9 Színház- Színész

William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Színész

William Shakespeare: Lóvátett lovagok
Gyulai Várszínház- Pille, Armado apródja
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!